2015. október 8., csütörtök

This is me... ^-^

Hey everyone!


" Annak , ki írna ne tanácsot adj , hanem írószerszámot. "
Vélekedett még anno Fodor Ákos.
Hogy én mit gondolok erről? Egy írónak , lehet az híres vagy kevésbé ismert. Blogger vagy akár csak hobbi író , fontos , hogy legalább egy valaki támogassa. Ès ezt főleg mi , bloggerek és bloggerinák ritkán kapjuk meg. Nagyon ritkán. Blogger társainkon senki se értheti meg teljesen ezt az egészet.
Hogy éjjeleket fent virrasztunk , titokban , hogy a szüleink meg ne hallják és részeket írunk , hogy be tudjuk fejezni egy megadott időpontig. Hogy próbáljuk elfogadtható teljesitményt nyújtani az olvasóknak. Hogy mekkora örömöt szerez az ha egy díjat kapunk , ha lesz egy feliratkozónk vagy bármilyen pozitív visszajelezést kapunk. Ès ennek az ellentéte is megvan. Mekkora fájdalmat okozhat néha ha negatív visszajelzéseket kapunk , ami később ugyan megerősít , de akkor írtózatosan fáj. S a legrosszabb az ha kész vagy - az egyébként írtó hosszúra sikeredet rész - ami utolsó igazitásokra vár  egy rossz gomb miatt az egész eltünik. Ès utolsónak , az hogy barátokat szerezz ezekben a körökön belül , ami be kell vallani nekem nem megy igazán.
Nos , hát velem már minden megtörtént ami a listán van és még egy éve sincs , hogy belekeztem a blogolásba. Három blogom van eddig és ők mind abban segítettek , hogy haragudjak a világra mert nincs senki közeli akinek úgy mondhatnám el , hogy teljesen megèrtsen benne. Talán a legközelebbi blogger barátnőm 500 kilométerre van. Szép kis szám nemde?
Ugyan voltak nagyon boldog perceim is. Mikor felíratkoztak valamelyik blogomra azt hittem , hogy mentem elájulok. Vagy amikor megkaptam az első pozitív véleményt egy adott blogomra levakarhatattlan vigyor ült a képemre. De mit reagáltam az első díjaimra? Amikor egy hét leforgása alatt 3-at is kaptam? Nos amikor az elsőt megláttam szó szerint eldobtam a telefonomat , majd előkotorászva a boldogságtól megsemmisülve néztem legalább egy fél órát a képernyőt.  A második és harmadiknál? Na ott néztem ki úgy mint egy retardált foka hangtalanul. Kimondhatattlanul boldog voltam. Igen , igen. Tudom , hogy mit gondoltok. ^-^
De a napnak van ám árnyékos oldala is. De még milyen árnyékos.
Szép kis részt írtam ami egy gomb nyomással semmivé lett. Na annál szarabb érzés nincs. Már bocs a kifejezésért. Lesokkolt , de komolyan. Nem tudtam , hogy mèrgembben sírjak vagy csapkodjak.
Másnap meg persze suliba kellett menni ès magadra kell erőltess egy emberi kilétett , hogy nehogy még bajt csináljanak belőle , miközben annyi életkedved van mint egy darab papírnak. Azóta nem is írtam. Egyszerűen nem tudtam.
Egészen mostanáig. Rám mosolygott a szerencse és most itt vagyok. Régen a véleményeket csak olvasgattam , ma már írom őket. 😊 Mikor jelentkeztem erre a posztra nem is gondoltam komolyan , hogy végül ebben is kipróbálhatom magam.
Hogy mit is kell tudnotok?
Megpróbálok egy héten kétszer is értékeléseket hozni , bár nekem is suli van ezerrel. S hamarosan jövök is az elsővel. Fontos , hogy sosem kertelek. Kerek perec kimondok mindent , szoval senki se sértödjön majd meg az őszinteségem miatt. Ami a szívemen az a számon. Termèszetesen èn sem vagyok tökèletes - sőt! Meg sem közelítem azt a szintet - ès lesznek majd hibáim , de előszeretettel vègzem majd a munkám.
Remélhetőleg , majd jól kijövünk egymással. *-*  

Maddy L. Hawkins voltam. Az új kritikaíró. 

2 megjegyzés:

  1. Jó lesz, csak arra figyelj, hogy mikor ki raksz egy vesszőt, először az írásjel, aztán a szóköz és nem fordítva. :) Kíváncsian várom a munkáid gyümölcsét:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm.
      Majd ezután jobban odafigyelek. :)

      Törlés