2015. május 28., csütörtök

#17 Kritika: Könyvek szárnyán

Blog linkje
Kinézet:

Nem ártana a fejlécet megváltoztatni egy másikra, túl kicsi a blog szélességéhez képest és néhány kép túl homályos számomra. Az egy ami tetszik a fejlécen, az a felirat. A modulokat máshogy helyezném el, túlzsúfolt. A bal oldali részen a  Népszerű bejegyzések modult lejjebb raknám a Címkét fölé, az Írók, akiktől olvastam és a Kiadói sorozatokat felfele raknám.
A jobb fele: a Rendszeres olvasókast egyel feljebb és a Chatet lejjebb. Ami legalul van Blogarchívum, azt az egyik oldalmodulba, nem szeret egyik blogolvasó se legörgetni a blog aljára, csak azért, hogy megnézzék, hogy milyen bejegyzések vannak.

Összegzés:

Imádtam az írásod, jól fogalmazol, ami nagyon tetszett, hogy idéztél pár részt az adott könyvekből és nem kapkodtad el a véleményírásodat. Több mind a felét olvastam a könyveknek, amikről kifejtetted a véleményedet, szint úgy jött le, mintha a saját véleményemet olvastam volna. :) Legjobban  Marie Lu-tól a Legenda trilógiáról szóló véleményed tetszett, én is nagyon imádom azt a könyvet, csak kíváncsi lettem volna, hogy a jövőben pontosan mi történik June-nal és Day-el, kár, hogy az írónő csak három részesre tervezte a sorozatot.



2015. május 27., szerda

#16 Kritika: Ki mit tud?

Blog linkje
Kinézet:

A barnás háttér nemis olyan rossz, de a fejléc szörnyű. A csókolózó pár túl homályos és bennük van a pókháló kis része, az óra nem tudom, hogy mit akar jelképezni, talán az idő múlását, itt erre a részre nem tudom rájönni, hogy mi akar lenni.
A háttér túlzsúfolt, a két lány is homályos és az egyik fejében benn van az óra. A barna felirat beleolvad a háttérbe, ajánlanák egy fejléccserét.



Összegzés:

A fullszöveg olvasása után, kíváncsivá váltam, hogy miről is fog szólni a történet. Először a fiúk garázsában kezdődik minden, majd jelentkeznek a Ki mit tud?-ra amivel lemezszerződést nyerhetnek és turnét (!). Gondolkozzunk reálisan. Ha pl. valaki nem bandával lép fel, hanem bűvészkedik, táncol és ha valamelyikük nyerné meg a versenyt, akkor miért kellene nekik lemezszerződés? 5 éve van bandájuk, de nevük még nincs. Milyen banda kezd el úgy zenélni, hogy nincs nevük?  Az első rész még mondjuk tetszett , de a többiről már más véleménnyel vagyok. Minden alakulgat, mikor megjelenik egy..... démon? Nem valószínű, hogy ez az életben megvalósulhat.  Később kiderül, hogy az apja vadász, de nem akármilyen vadász. Démonvadász.
Elkapkodottnak találtam a részeket, minden túl gyorsan történt, helyesírási hibákat nem nagyon találtam, sokszor használsz szóismétlést.



2015. május 26., kedd

#15 Blogajánló : Ruta története

Linkxx
Cím: Ruta története
Író: Lara
Kategória: Éhezők viadala fanfiction
Megírt részek száma: 7

Fullszöveg:

Emlékeztek a kislányra a 74. Éhezők Viadaláról, akit Katniss a tizenkét éves húgához hasonlított? Akinek halála igazságtalan és felesleges volt, de végül Thres megbosszulta. Ruta, mint a kis sárga virág, ami a kertekben nő. Így hívták. Hívták, mert egy Hivatásos megölte. Tizenkét évesen kihúzták, majd az Arénába zárták 23 másik Kiválasztottal. Tudta, hogy meghal. Miként élhette meg, egy gyenge, törékeny kislány az Éhezők Viadalát? Olvasd el Ruta történetét, és megtudod.

Kinek ajánlom?

Minden Éhezők viadala fannak és akik szeretik/olvasták a könyvet vagy csak látták a filmet.

2015. május 25., hétfő

#14 Blogajánló: Nyctophile

Linkxx

Cím: Nyctophile
Író: Timi
Kategória: Zayn Malik fanfiction, romantikus
Megírt részek száma: 3


Fullszöveg:

Mindenki vágyik a szabadságra. Arra, hogy a saját lábán álljon, hogy maga irányítsa az életét. Melissa úgy érzi magát, mint egy kalitkába zárt kismadár, egészen addig, míg be nem költözik az egyetem kollégiumába. Ott a szobatársa személyében jó barátnőre lel, és úgy érzi végre lassan minden a helyére kerül. Ám alig telik el két hét, és egy baleset folytán az egyetem kollégiuma leég, és a lányoknak új szállás után kell nézniük. Szerencsére Bell bátyja Ash, és a legjobb barátja Zayn felajánlják, hogy lakjanak nála, és a lányok örömmel elfogadják. Ám a két fiú nagy titkokat rejtenek. Melissa szoros barátságot alakít ki Zaynnel, és egy idő után elválaszthatatlanok lesznek. Ám mindannyian ismerik a mondást: A barátságtól a szerelmet csak egy lépés választja el.


Kiknek ajánlom?

Akik szeretik az izgalmas, romantikus blogoknak és Zayn Malikot, aki mellesleg ebben a történetben nem híres, az nézzen be és ha tetszik, iratkozzon fel a blogra. :)

2015. május 24., vasárnap

Top 10 Eurovíziós kedvencem ebben az évben -2015

1. A svéd dal. Nagyon fülbemászó kis dalocska, nemhiába nyerte meg az idei mezőnyt.


A 2. kedvencem a belgiumi dal, jó ritmusos megérdemelték a 4. helyezést.


A 3. kedvencem a második helyezést elért dal, az oroszoké. Az énekesnő nagyon tisztán és jó énekelt, ha lehetne két első helyezettet választani, akkor ő ott lenne.



4. kedvencem Ausztrália, akik idén első alkalommal  vettek részt a dalversenyen.

5. nagy kedvencem, sajnálom, hogy nem jutottak be a döntőbe 


6. Franciaország 

7.Spanyolország

8. Izrael

9.Olaszország

10. Észtország

Nektek kik voltak a kedvenceitek? :)



2015. május 23., szombat

#13 Blogajánló: Dirty Rhythm

Linkxx
Cím: Dirty Rhythm (Piszkos Ritmus)
Író: E.C. Black
Kategória: táncos 
Megírt részek száma: prológus+ 1 rész

Fullszöveg:

Katherine Polchester mindössze 5 éves volt, amikor megismerkedett az utcai tánc művészetével.
Aznap, mikor meglátta a világgal mit sem törődő alakokat, elhatározta, hogy egy napon majd Ő is közéjük fog tartozni.
11 év elteltével sikeresen teljesítette a küldetését, és bekerült az állam egyik legjobb utcai táncos bandájába. Az élete mesésen alakul, ő a legjobb táncos akit valaha láthattak, a banda vezére a fiúja és annál jobbat elképzelni se tudna, minthogy egész nap táncoljon...
Ám hirtelen minden megváltozik, amikor egy rivális banda jelenik meg a színen és mindent elsöprő stílusukkal letiporják őket a hőn áhított "trónról".
2 évnyi szüntelen párbaj után, Katherine beleun az állandó versenyzésbe és otthagyja a bandáját...
De vajon meddig fogja bírni? Képes lesz élete hátralévő részét, úgy leélni, hogy közben nem teheti azt amit akar?
Mi történik ha közbeszól a kémia? 

Akik szeretik a táncos blogokat, azok nézzenek be. :)

#12 Blogajánló: Forbidden Love

Linkxx
Cím: Forbidden Love
Író: Jigglypuff A
Kategória: 5SOS, romantikus

Megírt részek száma: 14

Részletek a nagyon hosszú prólógusból :) :

"-Veled mi a szar történt?-nézett Calum Michael szájára.
-Béna volt.-nevettem el magam.
-Kuss, ez nem igaz!-nézett rám Michael összehúzott szemöldökkel."

"-Ash, gyere egy kicsit.-erőltettem egy mosolyt magamra, mire bólintott és kihúztam egészen az udvarig.
-Mi a baj?-nézett végig rajtam.
-Oltári nagy hülyeséget csináltam... Hogy lehet ő is ilyen fasz... A francba.... Minél hamarabb el akarok tünni.-hadartam el."

Ezt a blogot azoknak ajánlom, akik szeretik a 5 Sencond of summer nevű bandát és a romantikus blogokat.



#11 Blogajánló: Deity

Linkxx

Cím: Deity
Író: Magenta
Kategória: misztikus

Megírt részek száma:

Prológus:

A Hildenburg nevű faluban élő Holley nevű családban szokatlan dolgok történnek Wilma balesete után. Lillyn furcsán kezd viselkedni, nevelőszülőjük titokzatos betegségbe esik, és ott van Wilma, aki egyre inkább megváltozik a jó irányba. Persze ott a suli is, az új diákkal, aki egyre jobban Wilma életének a részévé válik...
    Barátok, család, ellenségek, halál és még sok más, ami megváltoztatja Hildenburg formáját. Természetesen még az istenek is, akik megpróbálják épségben tartani rég elhunyt barátjuk lelkét, aki újjászületett... Wilmában.

Kiknek ajánlom?

Aki szereti a misztikus, természetfeletti blogokat az nézzen be. :)




#10 Blogajánló: I don't wanna do this anymore

Linkxx
Cím:  I don't wanna do this anymore
Író: Biersack Mrs 
Kategória: BVB- Andy Biersack, romantikus, gyilkos
Megírt részek száma: 34

Bevezetés:

Sziasztok! Ez a blog arról a kitartásról és szerelemről szól amivel mindent túl lehet élni. Dorothy elveszítette legjobb barátnőjét és szerelmes lesz Andybe aki gyilkol... rengeteg veszélyes helyzet elé kell nézniük és egy gonosz de szerelmes lányba is belebotlanak... Vajon lesz olyan aki sértetlenül megússza a rendőri hajszát? Lesz olyan aki megmenekül? Jó olvasást.

Kiknek ajánlom?

A BVB kedvedvelők, Ady Biersackt szeretőknek és azoknak akik szeretnének egy jó blogot olvasni.







#9 Blogajánló: A határon túl

Linkxx
Cím: A határon túl
Író: Foxy Ghost
Kategória: gimis
Megírt részek száma: prológus+ 3 rész

Prológus:

>Főszereplőnk Gin,most költözött Atlantába,új iskola,új barátok....,és egy új bonyodalom.
Gin megismer egy számára kedves fiút,aki rossz társaságba tartozik...Mindent megtesz, hogy többet megtudjon a fiúról,így több bajba keverve magát.

>Gin-ről:

Csendes lány, nem barátkoztak vele, és a nevével csúfolták a régi osztálytársai.Van egy kutyája Makaron,ő a legjobb barátja. Szüleivel és nővérével él.Nos...testvére egy tinipicsa aki a drogfüggő..persze titokban.Anyja még elviselhető, ám apja imád vadászni...főleg az udvarló fiúkra.De térjünk vissza szereplőnkre....jó tanuló...és még nem volt barátja.Egy igazi kocka..el van zárva a saját kis világába.


Kiknek ajánlom?

Akik szeretik a gimis blogokat, azoknak kötelező benézni. :)

#8 Blogajánló: Szeretlek, te barom!

Linkxx

Cím: Szeretlek, te barom!
Író: Faythe I. J. Day
Kategória: Marvel- Amerika Kapitánya
Megírt részek száma: 8

Bevezető:

A nevem Jennifer Walters, 25 éves vagyok. Az életem olyan, mint mindenki másé… egy igazán apró dolgot kivéve… de hát titkai mindenkinek vannak. Átmenetileg nagybátyámmal, Bruce Banner-el élek egy fedél alatt, ami először kínszenvedésnek indult, és valamilyen szinten az is volt, egészen addig a bizonyos délutánig…
Az egész egy szikrázó égkék szempárral és egy kedves mosollyal kezdődött…
Jelentéktelen külsőségekkel, de ezek az életemet változtatták meg…


Kiknek ajánlom?

A Marvel imádóknak és azoknak, akik szeretik a szuperhősös filmeket/sorozatokat/ blogokat. 



#7 Blogajánló: Somewhere in Neverland

Linkxx


Cím: Somewhere in Neverland
Író: Zsuzsanna Jasku 
Kategória: All Time Low- Alex Gaskarth
Megírt részek száma: 4

Részlet az első részből:



Kiknek ajánlott?

Azoknak, akik szeretik az All Time Low nevű zenekart és az izgalmas történeteket.


#6 Blogajánló: Szerelmem a mostohatesóm

Linkxx
Cím: Szerelmem a mostohatesóm
Írók: Luna és Maiev
Kategória: romantikus, testvérszerelem

Megírt részek száma: 20

Leírás:

Egy fiú és egy lány, akik mostohatestvérek kiskoruk óta. Finnországban élnek, egyetemisták. Minden a legnagyobb rendben... látszólag. Silja évek óta reménytelenül szerelmes fogadott bátyjába, aki mit sem sejt rejtett érzéseiről. És ha ez még nem lenne elég, ott van Lukas, Aleksi vér szerinti öccse, aki egész nap csak a szobájában ücsörög, és mindenkivel lekezelően bánik. Egyvalaki kivételével...

Kiknek ajánlom és miért?

Nagyon jól megírt, 3000 szóból álló blog, ami nagy szó, mert más blogok részei kevesebbekből állnak, nem mintha az jelentené, hogy egy blog nincs jól megírva. A fogalmazás nagyon szép, nem sűrűn találkozik az ember ilyen *tökéletes (!?) bloggal.


* nem nagyon szoktam így jellemezni egy blogot, de erre nem tudok mást mondani/írni


#5 Blogajánló: Marvel fanfictions

Linkxx

Cím: Marvel fanfictions
Író: Dérlepke
Kategória: Marvel
Megírt részek száma: prológus+ 1 rész

Úgyis elkapsz- fullszöveg:

Fegyverek. A legtöbb embernek erről a szóról az emberek által használt gépfegyverek, puskák, pisztolyok, tankok jutnak eszékbe. Viszont vannak olyanok, akik másokon kísérletezve vakarnak létrehozni, vagy hoznak létre emberi fegyvereket. Én is ismerek ilyen személyeket. Wanda és Pietro még a lázongások idején vesztették el a szüleiket, ezért önként jelentkeztek a HYDRA kísérletére - mondván nincs mit veszteniük. A kísérlet sikerült is - de hogyan tovább?


Kiknek ajánlom?

Minden Marvel fannak és azoknak is, akik most kezdték megszereti az ilyen témájú blogokat.

Miért ajánlom?

-izgalmas, egyben érdekes blog
-jó megfogalmazott és a helyesírásra se lehet panaszkodni


Ui.: Én feliratkoztam, mert odavagyok a minden Marvel típusú blogért. :) 



#4 Blogajánló: R5 family :)

Linkxx
Cím: R5 family :)
Író:Nikoletta Komjáti
Kategória: R5, romantikus
Megírt részek száma: 19

Bevezető:

Boldog és egészséges életet éltem, mostanáig, de mostanra az egész világ felfordult körülöttem. Elvesztettem a szüleimet, kidobtak a lakásomból és el is tévedtem. Egyedül vagyok és nincs senkim. Hogyhogy történhetett és mi lesz még ez után? Ha kíváncsi vagy rá akkor figyelj és elmesélem.  

Kiknek és miért ajánlom?

Akik szeretik a R5 bandát és a romantikus sztorikat. Olvasás közben nem találtam helyesírási hibákat, izgalmas történet.



#3 Blogajánló: Once in a lifetime you were mine

Linkxx
Cím:  Once in a lifetime you were mine
Író: Teenager
Kategória: 1D, beépülős
Megírt részek száma: prológus+ 1 rész

Prológus:


Kinek ajánlok?

Az 1D rajongóknak és azoknak, akik szeretik a kékedős/ beépülős témájú blogokat.

Miért érdemes benézni?

-nem a szokásos One Directionos blog
-érdekes, izgalmas
-nincsenek helyesírási hibák
-jó a fogalmazás



#2 Blogajánló: Vágyak és valóság

Linkxx


Cím: Vágyak és valóság
Író: Watta Wilson és segédszerkesztője Nina Laaksonen
Kategória: romantikus, tanárszerelem
Megírt részek száma:8

Fullszöveg:

Egy általános iskolai történettel állsz szemben. Miranda lennék, egy tizenöt éves lány, nincs semmi szuper képességem. Mindenki kiközösít, senki sincs velem. Ez nem egy misztikus sztori, ahol jön a tündér és segít. Nem jönnek a vérfarkasok, a zombik és a földönkívüliek. Magamra maradtam, egyesül a világban. Gyere, ismerd meg a történetem.
Vajon talál-e magának Miranda valakit, aki segíti az útján? Kövessétek a történetét és megtudjátok.


Kiknek ajánlott?

Elsősorban azoknak, akik szeretik a gimis /középiskolás, általános iskolás történeteket .

Miért érdemes benézni?
-nem mindennapi szerelemről szól
-izgalmas részek
-jó helyesírás és fogalmazás


#15 Kritika: Keltazöld

Bloh linkje
Kinézet:

Még nem találkoztam ilyen egyedi kinézetű bloggal, egyszerű, de nagyszerű. Akárki akármit is mond, így tökéletes ahogy van. A feliratkozás modult feljebb raknám, hogy az olvasónak ne keljen nagyon legörgetni. Fentre még egy zenelejátszót eltudnák képzelni, úgy kellemesebb az olvasás. Tudom, hogy van a iPod oldalmenü, de ha valaki rámegy, akkor rögtön a youtubeot dobja ki és megint kereshetik az olvasók elő a blog linkjét. A borítót is nagyon imádom, eltudnák képzelni belőle egy filmet. :)

Összegzés:
Kérlek szépen miért kínzol engem ? Először a blog kinézete győzött meg arról , hogy egy jól megírt blognak fogok nekivágni. A sejtésem beigazololódott és nagyon megszerettem a történetet.
Még nem találkoztam ilyen  jól megfogalmazott bloggal, remekül írsz, beletudtam élni magam Skyler szerepébe, egyre izgalmassá vált. Részletesen leírod a dolgokat, ami jó és a részek hosszúsága is megfelelő.

A karakterek:

Skyler:  titokzatos, magátadó lány - beletudtam képzelni magam a helyzetébe, pont úgy képzeltem el, mint a képen látható lány

Path: szókimondó, vagány - egy blogba se találkoztam hasonló nevű blogszereplővel, ami jó, kedvelem az ilyesmi féle szereplőket egy történetben

Robin (és Tate)- komolyabb véleményem még nem alakult ki róluk, itt is sikerült szereplőket eltalálnod, nagyon jól néznek ki


U.i.: Nem tudom, hogy olvastad e M. Leightontól a Down to you (magyarul: Rajtad áll) című könyvét, de szeretném ajánlani, egy lányról és két ikertestvérről szól, mint a történeted esetében. Nagyon jól írsz, kíváncsi vagyok a folytatásra, fel is iratkoztam. :)




2015. május 18., hétfő

Mozgó png-k #4


















#14 Kritika: Dirty Rhythm

Blog linkje


Kinézet:

A háttér homályos, ami nem tetszik, a betűtípus színét megváltoztatnám, mert beleolvad a háttérbe. A modullok megfelelően vannak elrendezve, csak azt nem értem, hogy a Főoldal-Fejezetek-stb menüben a bal széle miért kék színű? A fejlécet lecserélném, itt is leírom a hiákat, mint az előző kritikában.

-A lány hajában látszik, hogy csak ellett halványítva a másik kép.
-A T betű beleolvad a lány ruhájába.
-A háttérben levő lány túl homályos.
-A negyedik pedig a füst a betűknél. 




Összegzés:

Nagyon tetszik az alap ötlet, a Step up című film jutott róla eszembe, amit nagyon szeretek. Ami zavar, hogy elsieted a dolgokat. A lány először 5 éves volt, utána pedig ugortál 14 évet, annyi idő alatt sok minden történhetett a lánnyal, engem érdekelne, hogy mi történt bővebben az alatt a 1 év alatt. Néhány helyen vannak elírt szavak, de az nemannyira rossz. Figyelj arra, hogy milyen időben írod a cselekményeket, mert az idők közti ugrálás egy idő után zavaróvá válik. A fent lévő rész elég hosszú volt, ami jó.
Szeretném továbbra is követni a történéseket (nemcsak azért, mert imádom a táncot és én is táncolok :D ), ezért feliratkoztam. :)



#13 Kritika: Egy Senki Naplója

Blog linkje


Összegzés:
 A blogod érdekesnek bizonyult, hogy megosztottad gondolataidat másokkal, de a cím felett nem tudok eltérni. Egy senki naplója. Mindenki fejében már megfordult az az érzés, hogy nem érek semmit, mondjuk csak azért mert a kiszemelt csaj nem vesz észre. De ez hülyeség, mindenki valaki a szerettei szemében. És lehet, hogy ez számodra csak egy művészi hatás, ami anonimitást ad neked, én mégis kissé túlzásnak tartom. Akkor már csak egy srác naplója, vagy valami hasonló, de ne ennyire depressziót sugárzó. A bejegyzéseidet érdekesnek találom, sok mindenben egyetértek veled. Ami nagyon tetszett, hogy ez nem valami agyoncsépelt love story-s blog, hanem kifejted benne a véleményed a világ legegyszerűbb, ugyanakkor legkedveltebb témáival kapcsolatban. Szeretek olvasni már személyek világnézeteiről, úgyhogy én csak szurkolni tudok neked a továbbiakhoz! Az én tetszésemet elnyerted.


Kritika írója : Adrienn
Bejegyezte: Viki

2015. május 17., vasárnap

#12 Kritika: I don´t understand..

Blog linkje
Kinézet:

Először is: a két szereplő kivágása szörnyű, ahogy a felirat elhelyezése is. A fiú nyakába szinte már belevág az a kék rózsa, ahogy a kocsi is. A lány feje felett lévő felirat egyáltalán nem hiányzik az oda, betehettél a helyére egy másik képet is. A háttérben mindenhol úgy vannak elmosva a képek, hogy alig lehet kinézni mi is van ott. Ezen kívül minden rendben volt, de ajánlom, hogy cseréld le valami más fejlécre, vagy rendelj valakitől

Összegzés:
Érdekesnek hangzik, bár első benyomásra egy klisés történetnek ígérkezik. Mivel ez csak prológus ,sokat nem tudok mondani, de remélem a fejezetek nem ilyen tőmondatosak lesznek.

#11 Kritika: Shades of our life

Blog linkje
Kinézet:

A jobb oldalon lévő modullok jó elvannak rendezve, nem úgy mint egyes blogokon szok lenni, csak a fejezetek modul hiányzik. A könyvborítóban két dolog van amibe beletudnák kötni. Az első, hogy a közepe túl vastag, eddig amiket olvastam könyveket, egyiknek se volt az oldala 5cm-s. A másik dolog ugyanezen a részen van, a lány keze benne van a lila vonalban. Rátérnék a fejlécre, ami kevésbé tetszik, fel is sorolnám, hogy miért.


-A lány szája benne van a női (?) arcában, mintha megakarná enni álmában.
-A nő keze benne van a lány fejében.
-A felirat benne van a lányban.


Összegzés:


Nekem nagyon tetszik már az alapötlet is, nem tudom mások hogy vannak vele, de én még nem olvastam ilyesfajta történeteket. A prológust elolvasva a hideg rázott ki, elég félelmetesre sikeredett, illetve kicsit bonyolultra, de nekem nagyon elnyerte a tetszésemet.

 Az első részben észrevettem pár hibát, mint például: 

„-Kopj, bele Sandy!-szólt szigorúan. Kivettem a kezéből a poharat.” 
Nem inkább: - Köpj bele Sandy! - szólt szigorúan.
 A részben nagyon gyorsan haladnak az események, néha el is felejtem, mi is történt az előbb. (Pedig nem vagyok amnéziás! ) Az ilyesfajta apróbb hibákon kívül mást nem találtam, helyesírási hibákat sem találtam. Igazából nagyon tetszik a blog, igényesen, és szépen írsz, a fogalmazásod is nagyon jó! Sok sikert a továbbiakban!









2015. május 13., szerda

#2 Blogajánló: Merjünk boldogok lenni, ez a legszebb bátorság.

Linkxx
Cím:  Merjünk boldogok lenni, ez a legszebb bátorság.
Író: Antonia Lixandru
Kategória: gimis, romantikus
Megírt részek száma: 10

Prológus:


Hát hol is kezdjem?
A nevem Gál Maja. Nagyon szeretek sportolni és énekelni is. Ebben vagyok tehetséges. 
Mivel befejeztem a nyolcadik osztályt meggyőztem a szüleimet, hogy költöztessenek másik suliba, mert itt egy barátom sem volt. Valamilyen októl fogva nem fogattak el így, ahogy vagyok. A szüleim beleegyeztek, mert csak a jót akarták nekem. Egy pesti gimibe jelentkeztem, ahová sikeresen fel is vettek. Nagyon örülők ennek.  Már alig várom, de vajon ott lesznek kedves emberek? Lesznek barátaim? Szeretni fognak? Jobb életem lesz? Annyi sok kérdésemre még nem tudom a választ, ami nagyon idegesit.
El is felejtettem mondani, hogy van 2 testvérem is. Egy lány és egy fiú. A lányt Minának hivják. Ő 12 éves. A fiút pedig Petinek. Ő 17 éves. Mindkettőjüket szeretem,de  mégis Petivel egyezek a legjobban. Vele mindig megtudom beszélni a problémáimat. Igazi jó testvér. Ő is abba a gimibe fog járni amibe én (Illetve ő már 2 éve oda jár). Még jó, mert nélküle szerintem megőrülnék.
Az anyukámat Andreának hívják. Ő a rendőrségnek a főnöke, amit apukámmal vezet. Apukámat Róbertnek hívják. Eléggé gazdagok vagyunk, de tudjuk mind, hogy nem a pénz a fontos, hanem az egészségünk.
ÁÁÁÁÁ már alig várom a holnapi napot.


Hogy miért ajánlom?

Egy kezdő író legelső története, ami nagyrészben a gimis szerelemről, barátokról szól. Akik szeretik a romantikus, történésekkel teli blogokat azok nézzen be. :) 



**A fejlécet én készítettem, lehet fikázni, nem vagyok valami jó szerkesztő.**




2015. május 12., kedd

#10 Kritika: A fájdalom tengerében

Blog linkje
Összegzés:

Be kell valljam, a történeted nagyon megfogott már a prológusban, és ez ritkaság számba megy. Rengeteg blogot olvastam már és a nagyjánál a feléig se jutok, annyira nem köt le a sztori vagy unalmasan van megfogalmazva. Nálad ez nem fordult elő. Az első mondattól kezdve izgultam Emeséért, aki 5 évesen mindent elveszít és csak egy hősre emlékszik, aki elüldözte a boszorkányt. Teljesen beleéltem magam a történetbe, minden ott volt, aminek lenni kell: személy, ill. helyleírások, melléktörténetek, izgalmak, szerelmi szálak. Az első két fejezet sem maradt le a prológustól, volt ott minden, amit egy blogolvasó elvárhat. Tetszett, hogy a főhősnő nem az a tipikus reménytelenül pancser, hanem vagány, és ha valakivel találkozni akar, akkor neki nincs akadály, megoldja (legyen az illető akár egy bűnöző is). Engem nagyon megfogott és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Csak egy dolgot hiányolok, még pedig, hogy ritkán hozod az új részeket. Nagyon kérlek, igyekezz ezen változtatni! :)

2015. május 11., hétfő