#8 Kritika: Way to the calmness

Blog linkje

Összegzés:

Olvasás közben sok kérdés merült fel bennem, ezek közül a tán a legfontosabb: ha dührohamai vannak, nem lenne egyszerűbb elmenni egy dühkezelési terápiára? Hisz maga is kifejti, hogy meg kell változnia, akkor miért nem él ilyen egyszerű lehetőséggel?

Egy számomra már kissé túl hosszú prológusban, ami nem szólt semmiről össz-vissz megtudjuk, hogy forrófejű és, hogy csak a barátnőjére és az apjára számíthat. Megjegyzem, az az esemény, hogy a barátnője velük él, mert a szüleit nem nagyon kedvelte és elköltöztek eléggé elcsépeltnek számít.

A további két fejezetet olvasva, ami elég hosszú volt ismételten nem szólt semmiről. Megtudtuk, hogy a lány, Cloe szakított az önző, egoista pasijával, az anyjával fogalmunk sincs mi történt, az apja meg jó fej. Bevallom, a bakancslistás rész tetszett, meg hogy felejthetetlen nyarat szeretne. Majd jön egy mekis kiborulás, ami számomra semleges cselekmény volt. Semmit nem tudtunk meg a lány érzéseiről, hogy milyen is az, mikor elönti a méreg, csak hogy felhúzza magát a volt pasija próbálkozásain.

A második rész szintúgy hiányos eseményben, cselekményben. Beismerem, nem sok hiányzott, hogy kiikszeljem a blogot és olvassak egy picit (sokkal) érdekesebb történetet. Munkát keresnek, mert fesztiválozni akarnak. Szenzációs esemény! Szerencsétleneknek nem nagyon megy, de az apukának viszont mázlija volt és felhívta őt egy pizzás. Ennyi. Ennyiről szólt nekem a rész. Jaj, bocsánat, a végén felbukkan egy srác, aki megadja a számát.

Nem írsz rosszul, a fogalmazásod tetszett, főleg az, hogy jól imitáltad vele a lány hangulatváltozását.